European Festivals


Határidő: 2023. március 9.

Megjelent az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség 2023-as European Festivals (CREA-MEDIA-2023-FEST) pályázati felhívása. A pályázat hivatalos, angol nyelvű dokumentációja ide kattintva érhető el.

A felhívás keretében támogatható projektek:

  • MEDIA alprogramban részt vevő országokban szervezett filmfesztiválok, amelyeknek egész éves tevékenysége a közönség bővítését és megújítását célozza, valamint innovatív közönségelérési kezdeményezéseket alkalmaz a fiatal közönség elérésére
  • a pályázatoknak megfelelő stratégiákat kell bemutatniuk a fenntarthatóbb és környezetbarát ipar érdekében, valamint a nemek közötti egyensúly, a befogadás, sokszínűség és a reprezentativitás biztosítására
  • a fesztiválprogram 50%-ának nem-nemzeti filmekből kell állnia (MEDIA alprogramban részt vevő országokból származó filmek), amelyek legalább 15 országot, közöttük alacsony gyártási kapacitású országokat is lefednek
  • a pályázó fesztiválnak legalább három korábbi „kiadása” volt 2022 december vége előtt
  • a pályázatoknak 2 éven keresztül megvalósítandó tevékenységeket kell bemutatniuk (a projekt időtartama 24 hónap lehet (indokolt esetben hosszabbítás kérhető)

Támogatás módja:

Átalányösszegű támogatás a fesztiválprogram európai filmjeinek száma alapján:

  • <40 európai film: 27.000 euró
  • 40-60 európai film: 35.000 euró
  • 61-80 európai film: 41.000 euró
  • 81-100 európai film: 46.000 euró
  • 101-120 európai film: 55.000 euró
  • 121-200 európai film: 63.000 euró
  • >200 európai film: 75.000 euró

Rövidfilm fesztivál esetében:

  • <150 európai film: 19.000 euró
  • 150-250 film: 25.000 euró
  • >250 európai film: 33.000 euró

A pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek a Funding & Tender opportunities oldalán.

Pályázati határidő: 2023. március 9. 17:00

 


Korábbi pályázatok

European Festivals (CREA-MEDIA-2021-FEST)

A felhívás keretében támogatható projektek:

  • MEDIA alprogramban részt vevő országokban szervezett filmfesztiválok
  • a fesztiválprogram 50%-ának nem-nemzeti filmekből kell állnia (MEDIA alprogramban részt vevő országokból származó filmek), amelyek legalább 15 országot, közöttük alacsony gyártási kapacitású országokat is lefednek
  • a pályázó fesztiválnak legalább három korábbi „kiadása” volt 2020 december vége előtt
  • a projekt időtartama 24 hónap lehet

Támogatás módja:

Átalányösszegű támogatás a fesztiválprogram európai filmjeinek száma alapján:

  • <40 európai film: 27.000 euró
  • 40-60 európai film: 35.000 euró
  • 61-80 európai film: 41.000 euró
  • 81-100 európai film: 46.000 euró
  • 101-120 európai film: 55.000 euró
  • 121-200 európai film: 63.000 euró
  • >200 európai film: 75.000 euró

Rövidfilm fesztivál esetében:

  • <150 európai film: 19.000 euró
  • 150-250 film: 25.000 euró
  • >250 európai film: 33.000 euró

A pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek a Funding & Tender opportunities oldalán.

Pályázati határidő: 2021. augusztus 24. 17:00

 

 

Kreatív Európa Nonprofit Kft.

1111 Budapest
Karinthy Frigyes út 18. V. em. 2.

Email: media@kreativeuropa.hu

Tel.: +36 1 300 7206 / +36 1 300 7202

 

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem