4. Európai Art Mozi Nap

4. Európai Art Mozi Nap


2019. október 1. 08:43

Európa mozizni megy! – Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére meghirdetett nemzetközi eseményhez Európa-szerte több mint 700 mozi csatlakozott, köztük az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága, 27 magyarországi művészmozi is.

„Európa mozizni megy!” – szól az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Európai Art Mozi Nap szlogenje. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére meghirdetett nemzetközi eseményhez Európa-szerte több mint 700 mozi csatlakozott, köztük az Art-Mozi Egyesület szinte teljes tagsága, 27 magyarországi művészmozi is. Ezen a napon a résztvevő mozik változatos programokkal, többek között fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget.

www.facebook.com/ArtMoziEgyesulet

 

A programban látható filmek:

Mű szerző nélkül (Werk ohne Autor)
feliratos német-olasz történelmi dráma, thriller, 169 perc, 2019
Bemutató: október 10.
Forgalmazó: Cirko Film
Korhatár: 16

Vetítési időpontok:
13:00 Művész Mozi, Budapest
14:00 Barátság Mozi, Székesfehérvár
14:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest
15:00 Art+Cinema, Budapest
15:30 George Pal Filmszínház, Cegléd
16:00 Apolló Mozi, Pécs
17:00 Művészetek Háza Béke Terem, Miskolc
17:15 Tisza pArt Mozi, Szolnok
17:30 Cirko – Gejzír Filmszínház, Budapest
17:30 Toldi Mozi, Budapest
17:45 Center Mozi, Békéscsaba
19:00 Premier KultCafé, Budapest

A legfehérebb nap (Hvítur, Hvítur Dagur)
feliratos izlandi-dán dráma, 109 perc, 2019
Bemutató: október 31.
Forgalmazó: Cirko Film
Korhatár: besorolás alatt

Vetítési időpontok:
13:00 Toldi Mozi, Budapest
13:45 George Pal Filmszínház, Cegléd
15:00 Premier KultCafé, Budapest
15:15 Cirko – Gejzír Filmszínház, Budapest
16:00 P’Art Mozi, Szentendre
16:30 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
18:00 Apolló Mozi, Debrecen
18:00 Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós
18:00 Tapolca Városi Mozi, Tapolca
18:15 Lehel Filmszínház, Jászberény
19:30 Barátság Mozi, Székesfehérvár
20:15 Apolló Mozi, Pécs
20:15 Tisza pArt Mozi, Szolnok
20:30 Tabán Mozi, Budapest

FOMO – Megosztod és uralkodsz (Fear of Missing Out)
magyar filmdráma, 91 perc, 2019
Bemutató: 2019. október 10.
Forgalmazó: Mozinet
Korhatár: 16

Vetítési időpontok:
14:30 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
15:00 KMKK Art Mozi, Celldömölk
16:00 Otthon Mozi, Kecskemét
16:00 Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós
16:00 Tapolca Városi Mozi, Tapolca
16:45 Belvárosi Mozi, Szeged
17:00 Premier KultCafé, Budapest
17:00 A Mozi, Sárospatak
18:00 Lehel Filmszínház, Jászberény
18:30 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
20:00 George Pal Filmszínház, Cegléd
20:30 Kino Café mozi, Budapest
20:30 Művész Mozi, Budapest
20:30 Tisza pArt Mozi, Szolnok

Különleges életek (Hors normes / The Specials)
feliratos francia vígjáték/dráma, 115 perc, 2019
Bemutató: 2019. december 26.
Forgalmazó: ADS
Korhatár: besorolás alatt

Vetítési időpontok:
10:30 George Pal Filmszínház, Cegléd
12:00 Art Mozi, Zalaegerszeg
14:30 Belvárosi Mozi, Szeged
15:00 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
16:00 Apolló Mozi, Pécs
16:15 Lehel Filmszínház, Jászberény
17:00 Barátság Mozi, Székesfehérvár
18:00 Otthon Mozi, Kecskemét
18:00 P’Art Mozi, Szentendre
18:15 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
18:15 Tabán Mozi, Budapest
18:15 Tisza pArt Mozi, Szolnok
19:25 Krúdy Gyula Art Mozi, Nyíregyháza
20:00 Művészetek Háza Béke Terem, Miskolc
20:45 Művész Mozi, Budapest

Ragadozók  (La paranza dei bambini / Piranhas)
feliratos olasz krimi-dráma, 105 perc, 2019
Bemutató: 2019. november 14.
Forgalmazó: ADS
Korhatár: 16E

Vetítési időpontok:
10:00 Art Mozi, Zalaegerszeg
17:30 Krúdy Gyula Art Mozi, Nyíregyháza
17:30 Tisza pArt Mozi, Szolnok
19:00 Apolló Mozi, Pécs
20:00 P’Art Mozi, Szentendre
20:00 Lehel Filmszínház, Jászberény
21:00 Toldi Mozi, Budapest

Szép csendben 
magyar filmdráma, 80 perc, 2019
Bemutató: 2019. november 14.
Forgalmazó: Vertigo Média
Korhatár: 12

Vetítési időpontok:
10:30 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
13:00 Premier KultCafé, Budapest
14:00 Nádasdy Filmszínház, Szigetszentmiklós
16:00 Művészetek Háza Béke Terem, Miskolc
16:00 Apolló Mozi, Debrecen
16:00 Center Mozi, Békéscsaba
16:00 Tisza pArt Mozi, Szolnok
16:30 Művész Mozi, Budapest
17:00 KMKK Art Mozi, Celldömölk
17:00 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
18:00 Art+Cinema, Budapest
18:30 Belvárosi Mozi, Szeged
18:30 George Pal Filmszínház, Cegléd
19:00 A Mozi, Sárospatak
19:00 Kino Café mozi, Budapest
19:30 Puskin Mozi, Budapest
21:00 Apolló Mozi, Pécs

Lótolvajok (Ut og stjæle hester)
feliratos norvég-svéd-dán filmdráma, 123 perc, 2019
Bemutató: 2019. október 31.
Forgalmazó: Vertigo Média
Korhatár: 12

Vetítési időpontok:
11:00 Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest
15:00 Toldi Mozi, Budapest
17:15 Puskin Mozi, Budapest
18:00 Apolló Mozi, Pécs
18:15 Művész Mozi, Budapest
19:30 Art+Cinema, Budapest
19:45 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
19:45 Tisza pArt Mozi, Szolnok
20:15 Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
20:00 Belvárosi Mozi, Szeged
20:15 Apolló Mozi, Debrecen
20:15 Lehel Filmszínház, Jászberény
20:45 Center Mozi, Békéscsaba

Mi újság, kuflik? 
színes, magyar animációs család film, 77 perc, 2019
Bemutató: 2019. október 3.
Forgalmazó: Kedd Animációs Stúdió
Korhatár: 6

Vetítési időpontok:
11:00 Premier KultCafé, Budapest
13:30 Art+Cinema, Budapest
13:30 Cinema Bridge Mozi, Gyöngyös
14:30 P’Art Mozi, Szentendre
14:30 Center Mozi, Békéscsaba
15:00 A Mozi, Sárospatak
15:45 George Pál Filmszínház, Cegléd
16:00 Krúdy Gyula Art Mozi, Nyíregyháza
16:30 Lehel Filmszínház, Jászberény

Az országos vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Art-Mozi Egyesület társszervezésében valósul meg.

Forrás: Art-Mozi Egyesület

 

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem