dok.incubator preview

dok.incubator preview


2019. szeptember 6. 12:16

Ismét a Nordisk Panorama filmfesztiválon kerül sor a dok.incubator preview eseményre, melyen premier előtt bemutatják a dok.incubator keretében fejlesztett nyolc dokumentumfilmet.

A dok.incubator programban részt vevő filmek számos nemzetközi elismerésben részesültek az elmúlt években.  Tuza-Ritter Bernadet Egy nő fogságban (A Woman Captured) c. filmjét például az IDFA-n mutatták be, kiválasztották a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába, és Európai Filmdíjra is jejölték 2018-ban. 

Idén a 8 dokumentumfilm közé beválogatták a Campfilm egyik projektjét is. Az Epipo, Our Land című film rendezője Oláh Judit. A dokumentumfilm az 1980-as években játszódik, a szocialista rendszer utolsó éveiben jelenít meg egy identitásformáló gyerekkori élményt egy nyári táborban. A három hetes tematikus táborban egy elképzelt demokratikus országban, Epipoban éltek a résztvevők, amely a külső, valós világ ellentéte volt. A filmben a rendezőnő és egy volt Epipo "állampolgár" próbálják felderíteni az egykori zárt és misztikus világ működését.


Epipo, Our Land

A dok.incubator preview-n még a premierek előtt megtekinthető a 8 film.

Időpont és helyszín: 2019. szeptember 22. 9:30 Cinema Panora, Malmö

Bővebben a projektekről

FB esemény

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem