Televíziós műsorgyártás eredmények

Televíziós műsorgyártás eredmények


2017. október 27. 10:45

Megérkeztek a 23/2016 sz. Televíziós műsorgyártás pályázat 2. határidejének eredményei.

A pályázat második határidejére beérkező projektek száma növekedett az első határidőhöz viszonyítva. A fikciós projektek száma megduplázódott az előző év második határidejéhez képest: míg 2016-ban 16, idén 33 projekt érkezett be. A fikciók második és harmadik évadának, valamint a fiatal közönséget célzó projektek számában is növekedés figyelhető meg (utóbbira 2016-ban 0, 2017-ben 5 projekt érkezett). A dráma sorozatok számának növekedése a felhívás első határidején is megfigyelhető volt, ami az audiovizuális ipar dinamizmusát és fejlődését mutatja Európában.

Összesen 87 pályázatot nyújtottak be, melyek közül 13 projekt nem volt támogatható, 2 projektet visszavontak, 24 projekt kerül támogatásra, összesen 6 446 746 euró értékben. Míg a fikciók támogatási összege növekedett, az animációk és a dokumentumfilmes projekteket támogató összeg arányosan csökkent.

A jelentkezések 16 országból érkeztek. A 24 nyertes projekt 11 különböző országból érkezett be. Az összes támogatás 25%-át Franciaország kapta (6 projektre), míg Németország 5, Dánia 3, Svédország és Izland 2, az Egyesült Királyság, Norvégia, Hollandia, Olaszország, Lengyelország és Észtország 1-1 projektre nyert el támogatást.

Az eredmények itt érhetőek el.

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem