Budapest Debut Film Forum

Budapest Debut Film Forum


2019. március 19. 09:15

A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szervezői új filmes fórumot hirdettek meg 2019-ben.

A Budapest Debut Film Forum keretében két napra Budapesten gyűlnek össze a kelet-közép-európai régió kiválasztott elsőfilmes terveinek alkotói. A meghívott filmrendezők, forgatókönyvírók és producerek mind fontos szakmai múlttal bírnak, és mindannyian első nagyjátékfilmjük tervét fejlesztik hazájukban. A magyar fővárosba érkező alkotók az itt töltött két nap alatt kifejezetten az ő filmtervükkel foglalkozó tutorokkal dolgoznak majd együtt. A fejlesztési konzultációkon túl, több filmszakmai programon is részt vesznek, ahol a magyar és az európai filmszakma jeles szereplői szólalnak fel, mint Ewa Puszczynska az Ida és a Hidegháború című filmek producere, vagy Francine Raveney az egyik legfontosabb európai filmeket finanszírozó szerv, az Eurimages projektmenedzsere. A kötött programokon túl természetesen kapcsolatépítésre is sor kerül, illetve egy prezentációval egybekötött, a jelenlévő szakemberekkel közös projektértékelésen 1000 eurós fejlesztési támogatást is nyer az egyik alkotó.

A BDFF támogatója a Magyar Nemzeti Filmalap és a Kreatív Európa Iroda.

Időpont: 2019. március 26-27.

Helyszín: CEU – Central European University – Oktober Hall

Cím: Október 6. u. 7. Budapest 1051

Egyes szakmai programok elérhetőek a nagyközönség számára is. 

Részletes program és regisztráció

A weboldal cookie-kat használ, amelyek a weboldal működéséhez elengedhetetlenek.

Cookie szabályzat

Megértettem